szerző: Megyeri Zsuzsanna pszichológus

A kötődés nem valami csökevény, ami csecsemőkorunkból maradt ránk, és még „nem nőttük ki”, hanem emberi létezésünk alapja. Ha biztonságosan tudunk kötődni, testileg és lelkileg egészségesebbek, harmonikusabbak vagyunk, kevésbé leszünk kiszolgáltatva a külső és belső viharoknak. Az érzelemfókuszú párterápia kötődési sérüléseinkkel dolgozik, segít abban, hogy megnyíljunk a partnerünk felé, és a bizonytalan kötődést biztonságossá tegye.

 

 

A jó párkapcsolat három központi fogalma – biztonság, érzelmi elérhetőség, válaszkészség – képezi a párterápia alapját. Ha e három pillér közül valamelyik nem stabil, akkor a kapcsolat is ingatag. Mivel a kisgyermekkorunkban elsajátított kötődési mintázatunkat visszük tovább felnőtt életünkbe – akár tudatában vagyunk ennek, akár nem – kihatással lesz párkapcsolatunkra is. Az a mód, ahogy a gondozónk kielégítette szükségleteinket – ahogy válaszolt igényeinkre, amennyire érzelmileg és fizikailag elérhető volt – gyakorlatilag meghatározza, hogyan viszonyulunk másokhoz fontos felnőtt kapcsolatainkban.

 

A kötődés kialakulása és mintázata

Ha gondozónk „elég jónak” bizonyult, biztonságosan kötődünk, ami azt jelenti, hogy alapvetően bizalommal viszonyulunk másokhoz, nem ejt kétségbe minket az egyedüllét, de az sem, ha negatívan vélekednek rólunk. Párkapcsolatban sem az intim közelség, sem a partner távolléte nem rémisztő számunkra, és még a nehézségek ellenére is a harmónia a meghatározó érzésünk.

Ha a szülő/gondozó nem volt eléggé válaszkész és elérhető az esetek többségében, amikor igényünk mutatkozott rá, akkor kötődésünk bizonytalan lesz. Ennek a bizonytalanságnak három jellemző mintázata van (Pietromonaco és Barrett) felnőtt kapcsolatainkban: 1. szorongó-aggodalmaskodó; 2. elutasító-elkerülő; 3. bizalmatlan-elkerülő. Fontos kihangsúlyozni, hogy mindhárom kötődési stílus adaptív, vagyis a „túlélést” segítette elő, hiszen így sikerült figyelmet és szeretetet kicsiholnunk, vagy ha nem, akkor épp a visszahúzódó viselkedés óvott meg az elutasítás kudarcától. Mindez rendben is van, egészen addig, míg ki nem derül, hogy ami kisgyerekkorban jó megküzdésnek bizonyult, az felnőttként akadálya lesz a kiegyensúlyozott és boldog párkapcsolat kialakításának és fenntartásának.

 

A szorongó-aggodalmaskodó kötődésű ember olyan mértékű közelséget és állandó jelenlétet igényel partnerétől, hogy az fojtogatóvá, terhessé válhat. Függő viszonyba kerülnek párjuktól, magukat viszont csak akkor látják értékesnek, ha partnerük állandó pozitív visszajelzéseket küld számukra. Ha nem kapják meg a szükséges közelséget és figyelmet, könnyen indulatossá, kezelhetetlenné válnak és kisgyerek módjára követelőzni, sírni, toporzékolni kezdenek, jóllehet, elsősorban magukat okolják azért, mert nem elég szerethetők. Ilyen és ehhez hasonló mondatok fogalmazódnak meg bennük:

Mindent megteszek, hogy közelebb kerüljek hozzád, de úgy látszik, én nem vagyok elég jó neked, nem szeretsz eléggé”; „Ha nem vagy velem, végtelenül egyedül érzem magam, és minden olyan értelmetlen…”

 

Az elutasító-elkerülő kötődésű emberek úgy vélekednek magukról, hogy jól megvannak intimitás nélkül, számukra fontos a függetlenség. Valójában azonban, mivel félnek az elutasítástól, inkább ők maguk utasítják el a másikat. Az érzelmek terepe bizonytalan talaj a számukra, sebezhetőségüket úgy leplezik, hogy kerülik a kötődést. Partnerkapcsolatban hűvösek és távolságtartóak, nem is értik, mit akar tőlük a másik, akit sokkal negatívabban látnak, mint saját magukat. Mivel érzelmeiket elnyomják, nem élnek meg hiányt, csak partnerük igényeiből kapnak jelzéseket, amit vagy indokolatlanul túlzónak vagy a szabadságukban korlátozónak tartanak. „Nem szeretek másoktól függeni, és azt is nehezen viselem, ha mások függnek tőlem” – talán ez lehetne a legjellemzőbb mondatuk.

 

A bizalmatlan-elkerülő ember – csakúgy, mint az elutasító – az átlagosnál kevesebb intimitást mutat, de vágyik a közelségre. Mivel nehezen bízik meg másokban, nem is meri bevállalni a közelséget, vagy amint „túl közel” merészkedik valakihez, azonnal visszavonulót fúj. Ez az ambivalencia jellemző a kapcsolataira, amelyben alig-alig képes az érzelemkifejezésre, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Ehhez hasonló gondolatokat fogalmaz meg, ha érzelmi életéről kérdezik őket: „Ha túl közel kerülök valakihez, sebezhetővé válok. Jobb a tisztes távolság.”

 

Hogyan zajlik a terápia?

Az érzelemfókuszú párterápiában a terapeuta nem a pár kommunikációs stratégiáját akarja megváltoztatni, hanem azokat a negatív, visszatérő interakciós köröket ismerteteti fel és javíttatja ki, amelyek szinte automatikusan futnak le, és nagyon rombolóan hatnak a kapcsolatra. A „korrekció” az alapvető és legmélyebben meghúzódó érzelmek (fájdalom, félelem, szégyen) szintjén történik, nem a felszínen megjelenő másodlagos érzelmekben (düh, szomorúság, depresszió). A terapeuta a terápia ideje alatt leginkább egy folyamat-tanácsadó, aki segít a pár tagjainak abban, feldolgozzák a kapcsolatukban szerzett érzelmi élményeket (negatívakat és pozitívokat egyaránt) és az ülések során lehetőséget teremt arra, hogy kísérletezzenek az együttlét új formáival és tudatos döntéseket hozhassanak, arról, hogy milyen kapcsolatban szeretnének élni.

A terapeuta az „itt és most”-ra összpontosít, a változás az ülésen és nem az ülések közt zajlik, mint a házi feladatokat beiktató viselkedésterápiás hagyományban. Az érzelemfókuszú szemlélet a pár problémáit nem tekinti a személyiségből fakadónak, ezért nem is helyez nagy hangsúlyt a belső konfliktusok feltárására, a tartós változáshoz elegendőnek tartja a belátást és a vágyat a változtatásra. Nagy hangsúlyt fektet ezzel szemben az érzelmekre, és azok kifejezésére, ami a változás kiváltója és egyben mozgatórugója is. Az érzelmek kibontása révén lehetőség nyílik egymás mélyebb megértésére, új megélésekre, új reakciók kialakítására. A sikeres terápia eléri, hogy a pár tagjai a biztonság, a menedék, a kapcsolatban megélt vigasz forrásává váljanak egymás számára, és segíteni tudjanak egymásnak a negatív érzelmek szabályozásában.

 

(Dr. Scott R. Wooley és Susan M. Johnson nyomán)

Olvasnivaló:

Susan M.Johnson: Az érzelmekre fókuszáló párterápia – A kapcsolat megteremtése

Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 2016.